2. fejezet
2013.03.30. 15:23
2. fejezet
Rég
A kislány egy sötét szobában ébredt. A rideg kőfalak miatt nagyon hűvös volt. Bizony a föld alatt nem igen van jó idő, de ezt most nem gondolta. Vacogott, ugyanis csak egy kis orvosi köpeny volt rajta. Az ilyen kislánynak hatalmas sokkot jelenthet egy ilyen ébredés, de Zakuro higgadt volt, egészen addig, míg észre nem vette, hogy az ágynak volt kötözve, vastag, nagyon erős bőrövekkel. Mozdulni se bírt, még a kezeit sem tudta mozgatni. Ekkor egy könnycsepp csordult ki a szeméből és elkezdett kiabálni. Vergődött és kiabált, ami elég kísérteties látványt nyújtott. Ekkor kinyílt az ajtó, és az alak, amely belépett halk sátáni kacajt hallatott, majd lépett még párat, mire a halvány gyertya egy csepp fényt vetített az arcára. A kislány megdermedt az ijedségtől a fehér, kígyószerű fej láttán. Orochimaru gonoszan vicsorgott egyet, majd az ágy melletti asztalkához lépett. A kis Zakuro újra bömbölésbe kezdett, de megint elnémult, mikor meglátta a hatalmas injekciós tűt Orochimaru kezében, melyből egy spricceléssel eltávolította a levegőt és kicsit sem óvatos mozdulattal a lány combjába szúrta, aki az éles fájdalomtól felsikított, még egy két könnycseppet eleresztett, majd elnémult és mély álomba szenderedett. Mikor újra felébredt már nem volt lekötözve, de erőtlennek és fáradtnak érezte magát. Az orvosi eszközök eltűntek az asztalról, helyette egy új gyertya, bizonyára a másik már elégett és egy kis étel volt. Zakuro gondolkodás nélkül a kenyérért nyúlt, nagyon éhes volt. Beleszagolt, majd egy aprót harapott belőle, később már nyoma sem volt bármi nemű ételnek a szobában. Várt, és várt, talán órákat, mire végre kinyílt az ajtó. Megint a kígyóember sétált be rajta gunyoros vigyorral. Zakuro undorral, de kérdőn nézett rá. Annak vigyora még szélesebbre húzódott.
-Üdvözöllek, Zakuro-chan, Orochimaru vagyok, a te új mestered. - mondta higgadtan, a lány nem felelt. Még hosszú próbálkozások után sem volt hajlandó mondani a fehér bőrűnek egy árva szót sem. Így teltek a napok, hetek, hónapok! De Orochimaru türelmes volt a lánnyal, aki nem ellenkezett, de egy szót nem szólt az újonnan szerzett "szülőjéhez". Végül sok dolgot megtanult Orochimarutól, amiért később hálás lehetett volna, de nem felejti el azt a bánásmódot. Aztán egy év eltelt, már Kabuto is csatlakozott hozzájuk, igaz nem beszélgettek egymással túl sokat, nem találkoztak túl sokat, a lány mégis egyre inkább vonzódott a szürke hajúhoz. Ám a lány képességei feledésbe merültek szépen lassan. Már Orochimaru is csak ködösen emlékszik arra az éjszakára, amikor nagyon különös és hatalmas chakrát észlelt akkor búvóhelyéhez közel, de Zakuro nem felejt. Még most is csak ritkán szólt Orochimaruhoz, és soha nem beszélt vele tisztelettel. Mikor Orochimaru csaknem megölte a Kabutot megmentő lányt, még akkor sem beszélt hozzá indulatosabban, csak felszisszent, dühösen a kígyószemekbe nézett, aztán a földre rogyott. Mikor megtalálták Kimimarot Zakurot a börtönökbe zárták, hogy "börtönőr" legyen, de megfeledkeztek valamiről: a börtönőr nem a rácsok túloldalán és nem a rabokkal összezárva szokott lenni. A tömlöcökben a sarokban ülve a kardját szorongatva gondolkodott. Hogy min? Ezt ő sem tudja. Elméje akkorra már úgy eltorzult, olyan sötét volt, hogy csak a halálra, a gyilkolásra gondolt. Rengeteg rabot megölt, egyre jobban tizedelte az embereket, amikor Orochimaru elvette a kardját, hogy egy új ifjúé legyen, Uchiha Sasuke-é, a lány az összes rabot megölte, akit csak látott, felnőttet, öreget, beteget, gyermeket nem kímélt. Megunta már azt, hogy ott kell ülnie, mint egy haszontalan selejt. Tévedés, Ő nem akart Orochimaru talpnyaló kutyája lenni, a "következő". Őt csak az erősebbé válás, és egy valaki érdekelt, de többé nem találkozott vele, csak amikor a már üres börtönből hozta fel, hogy Orochimaru elszámoljon vele, amiért meggyilkolt mindenkit. Hosszadalmas harc vette kezdetét, Orochimarut és Kabutot is meglepte a lány titokzatos ereje. Amióta a föld alatt mélyen tengette minden napjait rengeteget edzett, új technikákat, különlegesebbnél különlegesebb, pusztítóbbnál pusztítóbb jutsukat hozott létre, és tökéletesítette a Pusztító Pillantást, mellyel azzal a rablóval végzett. A harcnak nem került győztese. Orochimaru reményekkel engedte el Zakurot, hogy egyszer megtalálja, és ő lesz a tökéletes. Abban a pillanatban nagyobb reményeket látott benne, mint Sasuke-ban.
Mikor Kabuto felébredt csak a szuszogásból tudta kivenni, hogy valaki mellette alszik. Amikor kinyitotta a szemét, akkor is sötétséget látott, később halvány egybe mosódott foltokat. A bal oldala rettentően hasogatott, és úgy érezte, hogy az az oldala mintha már nem is ő lenne. Hirtelen akkora fájdalom tört elő, hogy Kabuto nem tudta elfojtani kínnal teli üvöltését, és elkezdett rázkódni az ágyon. Zakuro egyből felébredt, napokat virrasztott a férfi mellett. A kapálózó, kiabáló Kabutot nagy nehezen lefogta, egy kis injekciót adott neki, amitől lenyugodott, de még mindig kínlódott. Orochimaru chakrája lassan elemészti a testét, lelkét. Mivel Zakuro tudta a következményeket, és nem akarta elveszíteni az egyetlen személyt, akit tisztelt, ezért a saját chakrájával nyomta el az egyre hatalmasodó Orochimaruét. Kabuto megmenekült, hála saját, de legfőképp Zakuro erejének. Aztán újra mély álomba szenderült, és Zakuro is lepihent.
Végre szabad volt, akarta ezt érezni Zakuro, de nem tudta. Nem élvezte a kint létet, bár semmi gondja nem volt. Hiányt érzett, ürességet. Fájtak neki az emlékek, az, hogy nem volt elég jó, hogy elfelejtették, és valószínűleg most is így tesznek majd. Csak járta a vidéket, és keresett, kutatott, hogy mi után, azt valószínűleg ő sem tudta megmondani. Kereste a saját maga békéjét, vagy az erőt. A tudásvágy, és a bánat hajtotta több két évig. Rengeteg dolgon ment keresztül. Nagyon sok embert megölt, vagy bántott, harcolt a különös szörnyek ellen, a még különösebb lények oldalán. Bejárta a földet, nagyon sok emberrel találkozott, de semmi és senki nem keltette fel az érdeklődését. Mindenkiben és mindenben csak egy dolgot, egy valakit keresett, de soha nem találta meg, míg végül, az őrület határán, a skrizofénia sötét oldalán eldöntötte, hogy visszamegy, mert soha nem fogja megtalálni azt, amit, akit keres. A válasz egy emberben van ott. Egyetlen ember, aki mellett tökéletes lehet és nyugodt. Nyugodt, mert ott van vele, és ez éltette őt egészen addig, amíg végül rá nem lelt Orochimaru akkori rejtekhelyére.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Okkun DeathAngel 2013.04.26. 06:49:32
Utolsó kommentek