Gomen, hogy elhagyom a kuckót, ami utána valszeg úgyis törlésre kerül, de mivel senki nem nézi (jó, ezért én is hibás vagyok, hogy nem csinálok új bejegyzéseket, bocsássatok meg T---T) elköltöztetem a blog.huról a bloggerr-ra, barátnőm ajánlotta, hogy azt többen megtalálják, többen nézik, stb.. Szóval az új blog címe: http://zakuro-anime.blogspot.hu/    Mostantól ide írok ki minden új dolgot, még ha nem is teljesen az átköltözés. Szóval lesegessétek, a cím teljesen ugyanaz (a "blogspot.com" -ot kivéve). :33 Köszönööm!  ^___^ 

Gyermekeim(XD), arra gondoltam, hogy írok egy sima storyt, nem animés, hanem egy egyszerű kis szösszenet. :DD Az elképzelt énről egy love story (mikre vetemedek mostanában? q_q Ez a felvételizős cucc a legrosszabbakat hozta ki belőlem mostanában XD). Naaa? Eltévedt őrült emberek, akik benéznek ide? Milyen lenne? Deee... mindegy, úgyse ír senki semmit és én úgyis írni fogok! ^^

Most nem tudom, hogy hogyan süllyedtem idáig, de: http://ask.fm/Zituus29    KÉRDEZZETEK! Q_Q XDDDD
Amúgy sziasztok! :DD Végre! VÉÉÉÉGRE sikerült megírnom a kövi fejezetet. ._. Bocsi, hogy eddig vacakoltam vele. ^^" Amúgy bocsi, hogy ez most ilyen nyálas lett, de mostanában ilyen lávos hangulatomban vagyok. x) De annak ellenére, hogy itt most akár vége is lehetne NEM lesz vége, még csak most kezdődik a java, nem ígérem, hogy hű leszek az animéhez, de próbálok! U.U Amúgy mit szólnátok egy KakaZaku fictionhöz? :DD Tudom-tudom, nem vagyok önző, csak egyszerűen olyan jók jutnak az eszembe mikor nem tudok elaludni. :| Szerintem ma se fogok tudni, de ezt majd mindjárt elmesélem a "Gondolataim" topicban. :33 Sziasztoook~ ^__^

 - Megkeresem Uzumaki Narutot! - jelentette ki Kabuto az ajtón még éppen hogy csak belépő Zakuronak. A bal oldala már teljesen átalakult, és néha hatalmas fájdalmai vannak, de Kabuto elhatározta magát. Az alig pár napja még élet-halál között fekvő Kabuto csaknem teljesen felépült hála Zakuronak, és most lábadozva, de megkeresi a fiút, aki az inspirációt adta mind ehhez és egy aprócska segítséget nyújt neki. A lány majdnem kiejtette kezéből a tálcát étellel, amikor meglátta a félmeztelen Kabutot, ahogyan próbál menni. A hosszú fekvés nem tett jót az izmainak, és most még nem igazán megy a járás amúgy is leterhelt testével. Zakurot a gyönyör, az undor és az aggodalom fogta el. Lerakta a tálcát és segített a szürke hajún. Egy óra nem telt bele Kabuto már egészen tudott járni, és már útra készen állt a a szoba ajtajában.
- Hozz mindent ami szükséges neked, ide aligha fogunk visszajönni. Szólt hátra a lánynak, aki azonban nem ment semmiért. - Mi az? Nem kell az a koponya? És a többi fegyvered? - Csodálkozott Kabuto, miután egy ideje csöndesen követte őt a lány a sötét folyosón.
- Épp elég ami nálam van. - megszorította a fehér tantot. Kabuto ekkor vette észre, hogy egy kis zsák szerű táska volt a vállán, mintha csak tudta volna Kabuto gondolatait és már a hosszú útra volt felszerelkezve. - Arra a szörnyetegre nincs szükségem. - jelezte, hogy nem kell neki a különleges koponya. Kabuto tudta, hogy nem csak a kard a lány egyedüli fegyvere. A testén mindenhol tőrök, kunaiok, shurikenek, robbanó jegyzetek, és még sok más fajta fegyver lapul. A férfi úgy érezte, hogy ez a lány lesz a tökéletes társa, még a gondolatait is szinte kitalálta.

Végre megtalálták a szőke fiút. A rövid beszélgetés után Kabuto annyira legyengült, hogy összeesett. Hatalmas fájdalmakkal járt a küzdelem, ami közte és Orochimaru között zajlott, de Zakuro mindig enyhített a szenvedésen. Kabuto kezdte úgy érezni, hogy semmit nem ér a lány nélkül, ami igaz is, ugyanis, ha Zakuro nem lenne, akkor Kabuto már meghalt volna.

A Narutoval való társalgás után egy nagy lombos fának hatalmas ágán pihentek le. Kabuto zihálva, verejtékezve szenvedett. A lány egy apró kis gyógyszert adott neki, majd kisegítette egy kis chakrával. Minél többet akart neki segíteni, de nála is meg voltak a határok. A napi néhány óra alvás, a folyamatos munka és a rendszeres chakraátvitel nagyon megterheli mind mentálisan, mind testileg. Szervezete lassan a végkimerülés határán volt, ám tudta jól, ha ő elbukik Kabuto meghal, és akkor örökre kárhozat várja. Ezen gondolkozva, Kabutotól elfordulva ő is bekapott egy kis pirulát, hogy a férfi ne lássa gyengeségét. Nem akarta, hogy Kabuto aggódjon, nem miatta, az meg sem fordult a fejében, hogy a szürke hajú miatta aggódjon, csakis attól tartott, hogy Kabuto nem érzi már a szükségét a lányra, mert gyenge.

"Ez a lány... azt hiszi nem látom át, hogy már ő is a végét járja, ha ő valóban kimerül, akkor nincs tovább, nekem is végem. Miért vagyok ilyen átkozottul gyenge?! Nem... Orochimaru valóban erős, egy kevés beültetett chakra és már majdnem az egész testem felett átvette az irányítást, de... de én legyőzöm, erősebb leszek nála. Érzem az ujjbegyeimben... Az erő minden porcikámat átjárja!" - elmélkedett magában a mozdulatlan, legyengült férfi. Csukott szemén keresztül nem láthatta, hogy a lány egy utolsó aggódó pillantást vet rá, majd tekintete elborul, fénye köddé válik, és mint egy kis zakurohana* hullik le az ágról, ugyanis Kabuto szenvedését látva még több chakrát adott át a férfinak, ami már legyengült szervezetének az utolsó lökés volt az ájuláshoz. Kabuto megérezhette mi történt, mert amint egy halk neszt hallatott a geta**, ahogyan Zakuro esik le a fáról, azonnal felpattant szemhéja, és a lány sebességét szinte megverve ugrott utána és a levegőben elkapva a zuhanó testet talpon ért földet. Kabuto végre átvette az irányítást a testében található idegen, erős chakra felett, és amint a lány veszélyben volt automatikusan felhasználta az erejét. Óvatosan a fa gyökeréhez fektette az élettelen testet és lehozta a faágról a csomagokat. Az alig észrevehetően, de határozottan zavart, gyors szuszogású, kipirult lány arcában Kabuto teljesen elveszett. Ki tudja meddig figyelhette az enyhén verejtékező lány arcát, de egy idő után arra lett figyelmes, hogy gyengéden simogatja a lány arcát és kezét egyből elkapta, akkor meglágyult tekintete újra semmit mondó, szilárd és gonosz lett, és egy suta fintort mutatott a gesztusra. Tudta, hogy a lány gyengéd érzelmeket vált ki belőle, ha még nem is teljesen, de homályosan már látta, hogy ez a nem minden napi, önzetlen nő túlságosan is szelíddé teszi, és hogy egyszer ez a gyengesége fogja őt a vesztébe hajtani, de ez most őt e legkevésbé érdekelte. A lány egyre szaporábban és nehezebben vette a levegőt, hiába a rettentő mennyiségű oxigén, melyet beszívott a tüdeje nem fogadta be. Már-már paradicsom színű arcbőre egyre jobban nyugtalanította a mellette tevékenykedő férfit. Hosszas kutakodás után megtalálta, amit keresett: egy kis pirulákat tartalmazó zsákocskát. Kivett belőle néhány szem bogyót, gyengéden felültette a lányt, akinek így apróra nyílt a szája és így szuszogása hangosabbá vált. Sehogy nem jött rá, hogyan adja be a gyógyszert, de látva a szenvedő lányt, tudta, hogy sürgeti az idő, végül hosszú hezitálás után saját szájába vette a kis gömböket majd ajkait lassan Zakuroéra helyezte, és az apró résen nyelvével becsúsztatta a másik szájába az orvosságot. Elégedetten hallotta a halk nyelésszerű hangot, ami jelezte, akciója sikeres volt, ám ajkait valahogy nem akaródzott elvenni a lányéról. Nyugtató, édes idill lett rajta úrrá, még soha nem érzett ilyet. Csak mozdulatlanul ült ott, kezében a lánnyal, ajkaik gyengéden egymáshoz értek, Zakuro szeme lassan kinyílik. Száján érzi Kabuto meleg, apró leheleteit. A férfi már korábban levette szemüvegét, mert gondolta zavaró lehet a "gyógyításban", így csak a már elfehérült bőrt, hosszú pilláit és szeme lilás környékét látta. Olyan volt ez, mint egy lázálom. Hosszú pillanatokig csak gyönyörködött a látványban, nem hitte volna, hogy egyszer ilyen közelről fogja látni ezt az arcot. Pár másodperc múlva eljutott tudatáig mi is történik. Szeme összeszűkült, a döbbenettől szinte megállt benne az ütő. Kabuto észre vette, hogy a lány légzése egyenletesből átment szaporába, és lassan kinyitotta szemét. Nem volt ideje sokat tűnődni a fekete szempárban, mert Zakuro felemelve kezét belemarkolt az ezüst színű, immár rövidebb hajba, magához húzta a férfit és hevesen megcsókolta. A hosszú csókcsata után forró ajkuk lassan távolodott el egymástól. Kipirult arcukon, mintha mindent kielégítő boldogság látszana. Kezd alkonyodni. Az egyre vöröslő napfény, szinte már frusztrálóan festői és romantikus hangulatot teremtett, de ők ezzel nem foglalkoztak, csak percekig bámult egymásba a két hatalmas szempár, aztán a lány gyengén mosolygott egyet, igazi boldogsággal, szeme elködösült, majd szépen lassan lecsukódott, kezei lehullottak az ezüstös fejtetőről és mély álomba merült. A kimerült lánynak most pihenésre van szüksége. Kabuto elővette a hálóholmit, betakarta a lányt, és álmát őrizve ült mellette és gyönyörködött a még mindig boldog, szuszogó arcban...

*zakurohana=gránátalma virág, a gránátalmafának gyönyörű virága van
**geta: a tradicionális japán viselet egyik kulcsfontosságú tagja, fából készült lábbeli, a tabi nevű zokniszerűséggel hordják

Gomen, megállt a történet (szerintem amúgy senkit nem érdekel), mert mostanában retek sok házi van, meg nincs internet :C  mg hááát készülődés a Mondo Conra! ^0^ Amúgy semmi extra készülődés nincs, csak hétvégén nem fogom tudni felrakni az új fejezetet, meg lehet most egy ideig nem tudok felrakni újat, mert nincs ihlet. :CC Lehet írok egy yaoi ficet, eddig még nem mertem írni, de már annyit elolvastam, meg annyi mangát, hogy mennie kell! >< Na ennyit akartam. :DD VASÁRNAP MEGYÜNK MONDOCONRA!! ^0^

Kiraktam a 2. fejezetet. :D Másodszor. -.- Mert kiraktam már azt hiszem kedden, vagy szerdán, de basszus vagy én vagyok hülye, vagy a blog.hu baszakszik. >< Na mindegy, már az elején késtem vele, se baj, akkor most próbálom hamarabb hozni a harmadikat. :D

2. fejezet

Rég

A kislány egy sötét szobában ébredt. A rideg kőfalak miatt nagyon hűvös volt. Bizony a föld alatt nem igen van jó idő, de ezt most nem gondolta. Vacogott, ugyanis csak egy kis orvosi köpeny volt rajta. Az ilyen kislánynak hatalmas sokkot jelenthet egy ilyen ébredés, de Zakuro higgadt volt, egészen addig, míg észre nem vette, hogy az ágynak volt kötözve, vastag, nagyon erős bőrövekkel. Mozdulni se bírt, még a kezeit sem tudta mozgatni. Ekkor egy könnycsepp csordult ki a szeméből és elkezdett kiabálni. Vergődött és kiabált, ami elég kísérteties látványt nyújtott. Ekkor kinyílt az ajtó, és az alak, amely belépett halk sátáni kacajt hallatott, majd lépett még párat, mire a halvány gyertya egy csepp fényt vetített az arcára. A kislány megdermedt az ijedségtől a fehér, kígyószerű fej láttán. Orochimaru gonoszan vicsorgott egyet, majd az ágy melletti asztalkához lépett. A kis Zakuro újra bömbölésbe kezdett, de megint elnémult, mikor meglátta a hatalmas injekciós tűt Orochimaru kezében, melyből egy spricceléssel eltávolította a levegőt és kicsit sem óvatos mozdulattal a lány combjába szúrta, aki az éles fájdalomtól felsikított, még egy két könnycseppet eleresztett, majd elnémult és mély álomba szenderedett. Mikor újra felébredt már nem volt lekötözve, de erőtlennek és fáradtnak érezte magát. Az orvosi eszközök eltűntek az asztalról, helyette egy új gyertya, bizonyára a másik már elégett és egy kis étel volt. Zakuro gondolkodás nélkül a kenyérért nyúlt, nagyon éhes volt. Beleszagolt, majd egy aprót harapott belőle, később már nyoma sem volt bármi nemű ételnek a szobában. Várt, és várt, talán órákat, mire végre kinyílt az ajtó. Megint a kígyóember sétált be rajta gunyoros vigyorral. Zakuro undorral, de kérdőn nézett rá. Annak vigyora még szélesebbre húzódott.
-Üdvözöllek, Zakuro-chan, Orochimaru vagyok, a te új mestered. - mondta higgadtan, a lány nem felelt. Még hosszú próbálkozások után sem volt hajlandó mondani a fehér bőrűnek egy árva szót sem. Így teltek a napok, hetek, hónapok! De Orochimaru türelmes volt a lánnyal, aki nem ellenkezett, de egy szót nem szólt az újonnan szerzett "szülőjéhez". Végül sok dolgot megtanult Orochimarutól, amiért később hálás lehetett volna, de nem felejti el azt a bánásmódot. Aztán egy év eltelt, már Kabuto is csatlakozott hozzájuk, igaz nem beszélgettek egymással túl sokat, nem találkoztak túl sokat, a lány mégis egyre inkább vonzódott a szürke hajúhoz. Ám a lány képességei feledésbe merültek szépen lassan. Már Orochimaru is csak ködösen emlékszik arra az éjszakára, amikor nagyon különös és hatalmas chakrát észlelt akkor búvóhelyéhez közel, de Zakuro nem felejt. Még most is csak ritkán szólt Orochimaruhoz, és soha nem beszélt vele tisztelettel. Mikor Orochimaru csaknem megölte a Kabutot megmentő lányt, még akkor sem beszélt hozzá indulatosabban, csak felszisszent, dühösen a kígyószemekbe nézett, aztán a földre rogyott. Mikor megtalálták Kimimarot Zakurot a börtönökbe zárták, hogy "börtönőr" legyen, de megfeledkeztek valamiről: a börtönőr nem a rácsok túloldalán és nem a rabokkal összezárva szokott lenni. A tömlöcökben a sarokban ülve a kardját szorongatva gondolkodott. Hogy min? Ezt ő sem tudja. Elméje akkorra már úgy eltorzult, olyan sötét volt, hogy csak a halálra, a gyilkolásra gondolt. Rengeteg rabot megölt, egyre jobban tizedelte az embereket, amikor Orochimaru elvette a kardját, hogy egy új ifjúé legyen, Uchiha Sasuke-é, a lány az összes rabot megölte, akit csak látott, felnőttet, öreget, beteget, gyermeket nem kímélt. Megunta már azt, hogy ott kell ülnie, mint egy haszontalan selejt. Tévedés, Ő nem akart Orochimaru talpnyaló kutyája lenni, a "következő". Őt csak az erősebbé válás, és egy valaki érdekelt, de többé nem találkozott vele, csak amikor a már üres börtönből hozta fel, hogy Orochimaru elszámoljon vele, amiért meggyilkolt mindenkit. Hosszadalmas harc vette kezdetét, Orochimarut és Kabutot is meglepte a lány titokzatos ereje. Amióta a föld alatt mélyen tengette minden napjait rengeteget edzett, új technikákat, különlegesebbnél különlegesebb, pusztítóbbnál pusztítóbb jutsukat hozott létre, és tökéletesítette a Pusztító Pillantást, mellyel azzal a rablóval végzett. A harcnak nem került győztese. Orochimaru reményekkel engedte el Zakurot, hogy egyszer megtalálja, és ő lesz a tökéletes. Abban a pillanatban nagyobb reményeket látott benne, mint Sasuke-ban.

Mikor Kabuto felébredt csak a szuszogásból tudta kivenni, hogy valaki mellette alszik. Amikor kinyitotta a szemét, akkor is sötétséget látott, később halvány egybe mosódott foltokat. A bal oldala rettentően hasogatott, és úgy érezte, hogy az az oldala mintha már nem is ő lenne. Hirtelen akkora fájdalom tört elő, hogy Kabuto nem tudta elfojtani kínnal teli üvöltését, és elkezdett rázkódni az ágyon. Zakuro egyből felébredt, napokat virrasztott a férfi mellett. A kapálózó, kiabáló Kabutot nagy nehezen lefogta, egy kis injekciót adott neki, amitől lenyugodott, de még mindig kínlódott. Orochimaru chakrája lassan elemészti a testét, lelkét. Mivel Zakuro tudta a következményeket, és nem akarta elveszíteni az egyetlen személyt, akit tisztelt, ezért a saját chakrájával nyomta el az egyre hatalmasodó Orochimaruét. Kabuto megmenekült, hála saját, de legfőképp Zakuro erejének. Aztán újra mély álomba szenderült, és Zakuro is lepihent.

Végre szabad volt, akarta ezt érezni Zakuro, de nem tudta. Nem élvezte a kint létet, bár semmi gondja nem volt. Hiányt érzett, ürességet. Fájtak neki az emlékek, az, hogy nem volt elég jó, hogy elfelejtették, és valószínűleg most is így tesznek majd. Csak járta a vidéket, és keresett, kutatott, hogy mi után, azt valószínűleg ő sem tudta megmondani. Kereste a saját maga békéjét, vagy az erőt. A tudásvágy, és a bánat hajtotta több két évig. Rengeteg dolgon ment keresztül. Nagyon sok embert megölt, vagy bántott, harcolt a különös szörnyek ellen, a még különösebb lények oldalán. Bejárta a földet, nagyon sok emberrel találkozott, de semmi és senki nem keltette fel az érdeklődését. Mindenkiben és mindenben csak egy dolgot, egy valakit keresett, de soha nem találta meg, míg végül, az őrület határán, a skrizofénia sötét oldalán eldöntötte, hogy visszamegy, mert soha nem fogja megtalálni azt, amit, akit keres. A válasz egy emberben van ott. Egyetlen ember, aki mellett tökéletes lehet és nyugodt. Nyugodt, mert ott van vele, és ez éltette őt egészen addig, amíg végül rá nem lelt Orochimaru akkori rejtekhelyére.

Na djágaszágaim! :DD Végre elkezdtem a ficet és fent van az első fejezet és bevezető, próbálok minél hamarabb hozni fejezeteket! Általában 2-3 nap, de 5 napot megpróbálom nem túllépni!! :)) Jó olvasást! ^^

1. fejezet

Változás

Sötét van, fúj a szél, igazi kísérteties éjszaka. Egy kis parasztfaluban, egy apró faházban egy kislány alussza éppen az igazak álmát, de valami mégis megzavarja. A kísértetiesen zavaró halk neszre egyből felpattan a szeme. A még éppen, hogy járni tudó gyermek kikászálódik a sok rongy közül, melyek takaróként szolgáltak az elaludt szalmazsákon. A Yumi család egy kis földműves család, éppen hogy telik napi betevőre. Az apró gyermek, kezében legféltettebb kincsével, egy plüssmackóval, amit a nagymamája varrt neki, mikor még több pénzük volt (az Orochimaru alatti rémuralom kezdetekor szinte minden vagyonukat elvesztették), bukdácsolt át a szülei szobájába.
-Anya? Apa? - szólítja meg szüleit vékony, halk hangon, az ajtónak támaszkodva úgy, hogy csak a fejével kukucskált a sötét szobába..
-Zakuro! Menj innen, fuss! - hallja anyukája elhaló, nyögésszerű hangját, aztán egy halk puffanás. A pislákoló gyertyafénynél ugyan nem lehetett tisztán látni, de két alak feküdt a földön egy sötét tócsával körülvéve, és egy hatalmas test fölöttük egy óriási karddal a kezében. A 6 éves Zakuro elég okos volt, hogy tudja, szülei többé nem kelnek fel a földről, hiába kiabálja a nevüket. Sírt, üvöltve hanyatlott hátra, amikor a nagy alak közeledni kezdett felé. Egészen a sarokig hátrált a földön kúszva, amikor a fal akadályozta útját. Rablótámadások mindig voltak, de ez most más, az emberek akkoriban sportot űztek a gyilkolásból, de eddig mindig elkerülték a Yumi házat. Zakuro fájdalmat érzett. A szívében, de legfőképp az alhasában, a chakraközpontban, valami hatalmas, valami földöntúli, irreálisan pusztító dolog készülődik. Az akkor még titkon hatalmas erőt birtokló kislány a fájdalom, bánat és düh érzések keveredésével egy olyan valamit hozott elő magából, amit még talán a A Hat Út Bölcse sem remélt a ninjavilágól. Olyan sikoly tört elő a lányból ami a betörőt annyira megrémisztette, hogy izomzata összerándult, és teste úgy zuhant a föld felé. A bénító sikoly mélyen a sejtjeibe hatolva hatalmas kárt okozott a férfi testében. Az iszonyatos fájdalmak között mégis észre vette a változást, a lénynek, ami már talán nem is Zakuro, ez nem volt elég elsötétült szemekkel feltápászkodott, majd egy fény villanyt a szemében és élesen farkas szemezett a szenvedővel. A "Pusztító Pillantás" később így hívták ezt a különleges és nagyon veszélyes szemtechnikát. A férfi ordított egy hatalmasat, majd kimúlt. A pillantás, mint sok apró méreg, ami felrobban, hatolt be a szervezetbe, és összes sejtjét, szövetét szétégette, szétroncsolta. A gyilkos teste helyén, már csak egy aszott kis csontvázszerű valami hevert. Zakuro összeesett. A vörös izzó levegő körülöttük elsötétült, újra a hűvös éjszakai levegő kúszott be a kis kunyhóba, megint csöndes, sötét és kísérteties minden.

-A francba is, ez a lány túl gyorsan fejlődik, és nem zavarja a morbidizmus, sőt, tetszik neki, ha így halad kezdhetek félni. - így bosszankodott magában Kabuto, mikor egy saját maga által Zakuro számára elvégezhetetlennek gondolt feladatot a lány könnyedén megoldotta. Kabuto egészen beletörődött a dologba, hogy a lányt tanítja, sőt élvezi. Néha úgy gondolja ez csak beteg elméjének köszönhető, de a valóságban egészen más érzéseket táplál, ha ez csak évekkel később is jut el a tudatáig.- Mára elég ennyi. - jelentette ki, majd összeszedte a használt eszközöket, feltakarította vért, a holttestet letakarta, és egy új gyertyát gyújtott a pislákoló már alig-alig égő gyertyát pedig végleg elfújta. - Egészen szépen haladsz... Lassan már nem lesz mit tanítanom...- mondta, de az utolsó mondatot összeszorított fogakkal és alig halható hangon erőltette ki magából, de Zakuro mégis meghallotta és egy elégedett mosolyra méltatta a kijelentést. - Hamarosan elhagyhatsz minket, nem sokára befejezem a tanításod. - mondta Kabuto, és valamiféle melankóliaszerű hanglejtést társított hozzá. Ő maga sem értette az érzést a gyomrában, melyet bánatnak hívnak, de ő erről nem igazán... akar... tudni.
-Nem áll szándékomban. - mondja halkan és neki dől a boncasztalnak.
- Ezt hogy érted? - nézett rá értetlenül Kabuto.
- Nem emlékszel? Én nem csak erősebbé akartam válni... Vele...tek akartam lenni... Veled...- mosolygott egy aprót a a földnek, kezét maga előtt keresztben a törzsének támasztva tartotta, és a fehér lepedőt piszkálta, mellyel a hulla volt letakarva. Az utolsó szót annyira halkan mondta, hogy csak Kabuto is sejtette, hogy ott van az a szó. Nem értette a lányt, pedig próbálta. Azt már magának is beismerte, hogy érdekli a lány és a sorsa, de ezt betudta a lány titokzatos erejének. Most mégis megnyugodott, hogy nem kell a lányt elhagynia, és így figyelemmel tarthatja.
- Most megyek Orochimaruhoz. - jutott eszébe a kötelessége, amióta Zakuroval tölti az idejét csakúgy megfeledkezik Orochimaruról, és a hozzá "illő" tiszteletről. - Addig pihenj le. - nem érti a kedvességét, de már nem is gondolkozott ezen, amikor az újabb adag gyógyszert keverte Orochimarunak és egy furcsa robajra lett figyelmes. Az eszközöket kiejtette a kezéből és rohant a hang irányába. Elkésett. Orochimaru szobájából Sasuke sétált ki unottan. Miután meggyőződött, hogy nem az "újjá született" Orochimaru sétált el a rejtekhelyről összeroskadt. Nem sírt. Gondolkodott. Most, hogy mestere elment, értelmetlennek érezte létezését. Újra visszatért a régi Kabuto, a pillanatnyi szikra teljesen elhalt, megint csak Orochimaru érdekelte, Zakuro újra csak egy eszköz volt, de most ebben a helyzetben meg is feledkezett róla. A földön térdelve, arcát a kezébe temetve villámló, kidülledt szemekkel bámult a semmibe. Még mindig érezni Orochimaru elenyésző chakráját, szagát. Egy halvány beteg gondolat, egy aprócska ötlet, ami úgy robbant Kabuto elméjébe, mint villámcsapás, de végül úgy elhatalmasodott, mint egy óriás, mindent bekebelező betegség. Kabuto kissé ingatagan felállt és labilis lépésekkel indult a néhai Orochimaru szobája felé. A szobában hatalmas bűz volt, és még mindig lehetett érezni a kígyóméreg halálszagát. De a chakra nyom, mint apró aranyszemek ragyogták be az ijesztő összhangot. Kabuto elsötétült elméje előtt csak egy cél lebegett- túl szárnyalni egykori mesterét, az új cél, megvalósítani azt, amit Orochimaru nem volt képes.

Zakuro felfigyelt a robajra. Ám elméje ködös volt. Hisz egy teljesen más Kabuto mutatkozott most előtte! Felült a székről, nyújtózkodott egyet, megigazított a haját, rendezkedett még egy kicsit a bonceszközök között és elindult szép komótosan az ajtó felé. Ám az iram megváltozott. Egy hangos fájdalmas üvöltés. Rohant a folyosóra, mikor meglátta az Orochimaru szobájából kiáramló porfelhőt, még gyorsabb tempóra váltott. Az üvöltés még hangosabb, és még több kínnal volt teli. Zakuro elhűlt a látványtól, egészen megijesztette a saját magát műtő Kabuto, ahogy Orochimaru maradványait ültette magába. Odarohant volna hozzá, de földbe gyökerezett a lába. Segített volna neki, de nem mert, csak kerek szemekkel bámulta a kínlódó férfit. Végül az zökkentette ki a döbbenetből, hogy a szürke hajú egy utolsót még kiáltott, mintha a sóhajban Zakurot említette volna és a földre bukott... volna, ha a lány oda nem siet és elkapja. Kabuto elhaló nyögésekkel kért segítséget megmentőjétől. A lány egyből vette az adást. Az átültetés többi részét már ő elvégezte, hála rengeteg chakrájának Kabuto megmenekült, és még a műtét is sikerült.

Na hali! Végre itt vagyok, most tudom kicsit zavaros az oldal, de most fogom átalakítani! Tehát olyan blogosabb lesz a formája. :"D Hiába, az oldal nem enged a maximalizmusomnak. :"DD Úgyhogy nem lesz ilyen honlapos, hogy elől vannak a tudnivalók és oldal a topicokat meg lehet nyitni, mert nem engedi, régen meg tudtam csinálni, de most már sehogy sem jön össze. ><

Franc franc franc, ezt a topicot egyszer már megcsináltam, de mivel szőke vagyok ehhez az egészhez valahogy kitörlődött. >< Na mindegy, akkor ugyanazt elmondom, nem sorolom fel az összes karit, mert akkor összeomlana a blogom. >< Nekem tetszési, illetve nem tetszési sorrendbe. :D Amúgy szerintem egy kicsit változott is. XD

TOP:

10+1. Nagato. Főleg a "Mi vagyunk a Pain!". :DD És az szép dolog volt, hogy feláldozta magát Konoháért. :)
10. Konan, szerintem nagyon erős, és nagyon szép, és nagyon bírom. :)
9. Mitarashi Anko, az egyik legmenőbb női karakter, meg az egyik legmenőbb karakter is. :D Őt is fogom egyszer cp-ezni. ^^
8. Sai, még mindig rohadt nagy arc! :D Bírom a dumáit. :D
7. Uchiha Itachi, na és Ő miért halt meg? Még mindig uuutááálooom Sasuke-t. :C Amúgy annyit Itachiról, hogy rohadt erős, és ha nem hagyja magát, és nem lett volna beteg kb. szétszakítja Sasuke-t, ha akarja szerintem még betegen is...
6. Uzumaki Naruto, hát, ha már Naruto, akkor őt is szeretnem kell. Nekem Ő a leginspirálóbb karakter. :D
5. Sabaku no Gaara. Imáááááádooom! *-* És tök király, hogy végig erős marad, meg minden, mondjuk én azt az oldalát jobban szerettem, amikor mindenkit kinyírt. XD De az idegbeteg tőlem semmit nem vártunk. ^^"
4. Hyuuga Neji. Annyira menőőő...... volt. :"CC Amúgy ki kéne írni az oldalra, hogy spoiler veszély. XD De ő neki volt  a legmenőbb harcis stílusa meg minden, miéééért? :C Miért halt meg? :CCC
3. Hatake Kakashi és Yakushi Kabuto, igaz ők nem épp egy kategoriába sorolhatók, de mind kettő nagy nagy szerelmem! *-* És szerintem nagyon erős és szerethető karakterek, Kakashi, hát ő azért mert Kakashi, Kabuto meg rohadt menő a szemüvegébe, és azzal a pszichopata fizsimiskájával, eskü a lelkitársam! :D
2. Hyuuga Hinata, azért ő is marad a rangsorban, szerintem ő mind fizikailag és lelkileg erős lány. :)
1. Uzumaki Kushina és Namikaze Minato. Mostantól ők az első helyezettek! *-* Annyira gyönyörű és szomorú a történetük. Amikor meglátok róluk egy képet mindig rám jön a sírhatnék és a mosolyoghatnék. Tehát aranyérmeseink Kushina és Minato, nem mellesleg, nyári conon Kushinát fogok cp-ezni. :)

Még akit muszáj megemlítenem:
Csoda, de mostanában bírom Sakurát, igaz rohadtul idegesített, hogy a Konoha vs. Pain harc alatt végig szabadidő ruhában volt, de hát na. XDD Meg Killer Bee és a Raikage, hát csúcsok, Killer Bee és a rap meg a "Mostantól énekelni fogok!" XDD, a Raikage meg annyira vicces, hogy ilyen idegbeteg. :D És Suigetsu! *-* Na meg a SasuSui! ;)) Juugo, annyira király amikor meg akar mindenkit ölni. :DD Karint csak azért bírom, mert elég menő ez a chakra érzékelője, amúgy rühellem. XD

Akiket nagyoooon utálok:
Tobi-Obito, nem tudom, nem szimpatikus, a kicsi Obito ari, de amikor Tobi és ilyen faszkalap.... XDDD Sasuke, hát igen, annyira utálom , hogy az nem igaz. Olyan szerencsétlen, béna kis emo princess, mekkora világfájdalmai vannak már Istenem, igaz elsőosztályú yaoi karakter :D.  Meg ekkora világi szarházit, a bátyja meghalt Konoháért és most el akarja pusztítani, hát én nem hiszem el, ekkora segg nincs még egy. Meg aki még nála is jobba frusztrál az Danzou huuu öcsém, az egyetlen eset amikor bírom Sasuke-t az az amikor megöli Danzout. Idegesítőőőő! Akkora vén pöcst.... Kicsit begolyózott öregségére. :'D

Szóljatok, ha akartok még valakiről olvasni, és én már írom is. :DD

Na, csináltam egy saját Naruto karaktert a hosszú távollétem alatt, a neve Yumi Zakuro (Persze, hogy Zakuro. XD) Ja és időközben szerelmes lettem Kabutoba! *-* XD Na akkor olvassátok el ezt a rövid kis szösszenetet a kettő karakter kapcsolatáról. Ja és mivel mostanában Predator fan vagyok, lesz benne egy kis megemlítés, ha nem gond. Igazából ez egy rendes hosszú fiction-nek a bevezető szerűsége, csakhogy tudjátok ki ez a Zakuro, meg mit keres Orochimaruéknál. Mondjuk így is eléggé homályos, de majd mindenre fény derül, ha lesz időm megírni a fanfiction-t. :)

 Az árnyékban

A fekete kimono halk neszeit lehet csak hallani a folyosón. A korábban még véres küzdelemben részt vett nő, most zilálva tér be a helyiségbe, arcán immár a harcos jelével s kezében új fegyverével egyben trófeájával. A hatalmas koponya halkan koppant a kövön. Itt szétágazik, ám a lány tudja, hogy ittléte nem titok többé és, hogy nincs egyedül. Egy elnyelt kuncogás a sötétéből. Majd a hang egyre közelibb, végül már Kabuto szemüvegének a csillogását is lehet látni.
- Yumi Zakuro, az őrült gyilkos, a hatalmas harcos, aki Orochimaru-sama erejét is szinte felülmúlja, ám mégis csendes, és csak ez ilyen elszánt kémek, mint én ismerik a nevét. Mi célból keresett fel minket? - mondta sejtelmes hangon a szemüveges. A lány megtorpant amikor meglátta a lila ruhás férfit, és egy halvány fény, egy aprócska vágyakozás csillant fel a szemében egy pillanatra, melyet nem ismer csak ő, nem lát senki, csak ő tudja, hogy ott van, és eltökélt szándéka, hogy ez így is maradjon, addig, amíg el nem jön a megfelelő alkalom, hogy ki derítse igazi kilétét.
- Kabuto, rég láttalak. Ám most nem miattad jöttem ide, habár neked is, nem csak Orochimarunak köszönhetem ezt a csodálatosan eltorzult, őrült személyiségemet. De nem, nem is bosszút állni jöttem. Szeretnék beszélni Orochimaruval. - a fogságban töltött emlékképek úgy áradtak Zakuro elméjébe, mint mindent elsöprő ár. Ha megtudná számolni hány embert ölt meg ott és kint, akkor valóságos könyvelő lehetne. De ő ezt még sem bánja, egyetlen célja van. Az ember mellett lenni, akire felnéz, aki sokszor mentette meg őt, még ha nem is szándékosan, a haláltól, a mindent elemésztő fájdalomtól. Soha nem érdekelte őt a rejtett falvak, az emberek sorsa, a készülődő háború. Igen, ő már rég óta érzi és tudja a romlott emberiség, a szín tiszta bűn, és a hatalom, amiket az emberek a kezükben tartanak nem békével fog végződni, és egy szinte mindent elsöprő háború lesz. De őt csak egy valami, pontosabban valaki érdekli, és tökéletes harcosnak lenni. Kabuto óvatos pillantást vet a földöntúli koponyára, majd szépen végig méri a lány testét, fegyverzetét, chakrakeringését. Még most is lenyűgözi, hogy egy egyszerű ember, aki semmilyen kísérleten nem vett részt hogyan rendelkezhet ennyi chakrakészlettel. Majd meglátja a jelet a lány arcán.
- Szóval idáig is eljutottál. - aztán megigazította a szemüvegét. - Sajnálatos módon Orochimaru-sama nem beszédképes, különben sem beszélne veled. Hálásnak kéne lenned az életedért, hogy Orochimaru-sama szabadon engedett, amit csakis a kivételes erődnek köszönhetsz, és Orochimaru-sama kegyelmének. És most távozz!
- Nem érdekel az a rohadt kígyó! Beszélni fogok vele, és te úgy se leszel képes megállítani! Nagyon jól tudom, hogy melyik teremben van, még az utat sem szükséges megmutatnod. - fortyant fel kissé a lány. - És ha ennyire ellenállást mutatsz, akkor menj az utamból, nincs szükségem rád. - azzal visszavette a kezére az érdekes tárgyat, kihúzta a fehér tantot a tokból és elindult. A kis katana csak egy apró vágást ejtett Kabuto arcán, aki rezzenéstelen arccal tűrte- tudta, hogy nem szállhat szembe Zakuroval, így csak csendesen követni kezdte. Orochimaru ajtaja előtt megálltak.
- Ha lehet, négyszemközt szeretnék vele beszélni, úgyhogy légyszíves! - szólt rá Kabutora. Kabuto feltűnő pillantást vetett a furcsa tárgyra Zakuro balján, és a kis katanára ami akkor már a tokjában hevert. - Jól van, tessék, de ha tönkre teszed, ha bármi bántódása esik megöllek! - majd Kabuto kezébe nyomta az összes fegyverét, melynek mennyisége kissé Kabutot is meglepte. Aztán belépett a sötét, bűzös szobába, ahol csak elhaló köhécseléseket lehet hallani.
- Mit keresel te itt? Khm.. Éreztem, hogy egyszer visszajössz, de már nincs szükségem rád. Khm... Menj el, mielőtt meggondolom magam. Köhömm... - nyögte Orochimaru köhécselések között.
- Neked lehet, hogy nincs rám szükséged, de nekem rád igen. Csak annyit kérek, hogy hagy menjek veletek. - állt Orochimaru fölé.
- És neked abból mégis mi hasznod lenne? - lepődött meg Orochimaru.
- Ha már te "segítettél" abban, hogy ilyen emberré váljak, legalább a következményeket viseld, és még jól jöhetnék a következőnek. Nincs igazam? Vagy talán nem azért engedtél szabadon, hogy egyszer újra megtalálj? Te kígyó! - fortyan fel Zakuro.
-Okos vagy, ezért vagy te a tökéletes fegyver. Jó, még átgondolom, ha velünk is jöhetsz, akkor csak mint fogoly. - mosolyodott el gonoszan Orochimaru.
-Hmph... - Zakuro beletörődött. Pár perc múlva már Kabuto vizsgálata alatt volt.
- Még mindig nem értem, hogy egy magadfajta egyszerű embernek hogyan lehet ennyi chakrája, és a fizikai erőd is átlagon felüli. Milyen családi háttered van? Hogy lehetséges ez?
- Edzés, edzés, edzés. Egyébként, ha ismernéd a természeti manipulációmat... Családom nem volt. Gyermek voltam mikor Orochimaru magával ragadott. Ott voltam akkor is, mikor veled találkozott. Végig... Az árnyékban. Orochimaru nagy becsben tartott, én lettem volna a következő, de hála Kimimaronak és az Uchiha kölyöknek én csak egy cella lakó lettem, és mindenki elfelejtett, egy ideig. Aztán elmentem, szabadulni akartam az emléketektől, de a kötődés túl nagy. Én már ide tartozok... - mondta lehajtott fejjel miközben Kabuto vizsgálta, éppen a kimonoját bontotta szét. Hosszas vizsgálódás után Kabuto nagyot sóhajtott, beletörődést mutatva a lány természetfeletti erejébe.
- De mégis. Miért jöttél vissza? Soha nem hinném, hogy valaki nálam erősebb kötődést tanúsítana Orochimaru iránt. Nem hiszem, hogy csak ezért jöttél vissza. - faggatta Zakurot.
- Tévedsz... Én nem Orochimaruhoz kötődök, de még csak  nem is a kötődés miatt jöttem vissza. - mosolyodott el fájdalmasan a lány. A dicső seb az arcán nem forr össze. Nincs az a gyógyító technika  ami helyre hozná. Ugyanez a helyzet Zakuro lelkében. A hatalmas semmi, a tudás vágy, a megfelelésre való kényszer nagyon nagy teher.
- Akkor sem értem. Mindegy, most elviszlek a celládba. Kövess! - azzal Kabuto útnak indult, de a lány maradt, fejét lehorgasztva a semmibe bámult. - Nem ellenkezhetsz! Azt mondtam kövess! - mondta a válla felett. Zakuro elindult. A könnyek szöktek a szemébe az emlékektől. Belekapaszkodott Kabuto ruhájába.
- Nem. Kérlek... Kérlek taníts engem!! Taníts nekem orvosi ninjutsut! Kérlek! - nézett Kabutora könnyes szemmel, és egy pillanatra megint az a fény csillant meg a szemében, ami a folyosóelágazásnál. A kimonoja félig lecsúszva a vállán pihent.
- Ez nem lehetséges, nem vagyok hajlandó téged tanítani, különben is, hogy rendesen elsajátítsd a technikákat több hónap, több év kell! Orochimaru-sama úgysem fogja megengedni, hogy velünk gyere. - tiltakozott Kabuto.
- De... Megfogja engedni, Orochimarunak szüksége lesz az erőmre.- Mosolyodott el fájdalmasan. - De kérlek! Így nagyobb lehet az erőm! Nagyobb segítség leszek annak a kígyónak. Több értelmem lesz! De ha nem engedelmeskedsz, tudhatnád, hogy akkor akár meg is ölhetlek. - engedte el Kabuto ruháját és őrült vigyorba húzódott a szája. Kabuto ellökte, és a lány a földön hevert.
- Ne merészelj így beszélni Orochimaru-samáról! Engem megölhetsz, de akkor Orochimaru-sama haragjával kell megvívnod. - Dühödött fel Kabuto, majd az ajtó felé vette az irányt. Egy pillanat múlva egy hideg pengét érzett a nyakánál. Zakuro villámgyorsasággal felkapta a kis katanáját és máris Kabuto háta mögött termett.
- Nem vicceltem. És... már el is felejtetted, hogy jössz nekem eggyel? Te gyáva féreg. - mondta gyilkos hangon Zakuro, és a mellkasán kiemelkedő hegre tette a kezét. Ugyanis egyszer megmentette Kabuto életét. Még kezdő ninja volt. Orochimaru épp egy kísérletet hajtott végre, Zakuro akkor is figyelt, de csak a sarokból, az árnyékból. Már akkor érezte a titkos, bűnös rajongást Kabuto iránt. Orochimaru ritkán hibázik, de akkor nagyot. A kés, ami akkor a kezében volt, valami oknál fogva megcsúszott az asztalon heverő rideg holttesten és egyenesen Kabutoba szúródott volna, ha nincs Zakuro és földöntúli gyorsasága. Szerencsére Orochimaru megtudta gyógyítani Zakurot, de a nyoma örökre ott maradt.
- Arg... Rendben, tanítani foglak. De akkor az én módszeremen, lássuk bírni fogod-e. - mondta őrülten Kabuto. Akármennyire is beteg az elméje, Kabuto tisztában van tisztelet és büszkeségbeli dolgokról. De Orochimarunak nem állt szándékában Zakurot magával vinnie, és szerette volna, ha Kabuto öli meg, ám látta, hogy a férfi nem képes rá, így Zakuro is velük tartott rejtekről rejtekre, míg be nem következett a bizonyos szempontokból tragikus nap.


Folytatása következik!

Hali!

Hát mit is mondjak... Ha már betévedtél a kuckómba nézz körül alaposan, ha szereted az animét főleg! ^^
Igyekszem minél szebbre és jobbra fejleszteni. Vannak itt saját irások, na meg persze, hogy éppen én mit gondolok, elvégre nem azért inditottam el ezt a blogot, hogy megtudj mindent az animékről, amit ezer másik oldalon megleshetsz. Ha éppen sztorizgatásra vágysz nézz körül a "Fanfiction's" menüpontban, vagy ha éppen animés kedvedben vagy nézd meg az animékről miket irtam vagy lesd meg melyik anime a kedvencem, találsz róluk rövid ismertetőt, és persze ki ne hagyd a "Zakuro-chan sajátja" cimű menüpontot, ha akarod tudni mi történik velem a hétköznapokon. Arra kérnélek ha nem tetszik a blog vagy csupán nem vagyok neked szimpatikus ne kezdj el beszólogatni vagy trágár szavakkal illetni, kattints odébb és kész, ne feledd én nem ártottam neked semmit, neked sem kell feltétlen belém kötnöd! Arigato gozaimasu!

by: a szerkesztő, Zakuro-chan

Helóka!
Mit is mondjak nem igazán vagyok otthon a "magamról" témában. ^^" Kezdjük a nevemmel, Zakuro-chan vagyok. ^^Ja és persze az, hogy lány vagyok. >< Hogy mit is szeretek? Jó kérdés, sok mindent szeretek, de az nem mondható el, hogy sok mindenkit, mert alapjáraton elég antiszociális ember vagyok, de azért van családom, vannak barátaim (akikért ölni tudok! :D). Az is fontos lehet, hogy '98-as születésű vagyok.(fiatalka vagyok még XD)
Na akkor kezdjük, szeretem